Orbán: „ezért nyertünk háromszor egymás után, és ezért fogunk nyerni negyedszer is”

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök, mielőtt interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2021. október 1-jén. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Terjedelmes interjút adott Orbán Viktor a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilapnak, amelyben egyebek mellett belpolitikai kérdéseket is érintett.

Az MTI szemléje szerint Orbán arról beszélt, hogy az őszödi beszéd utáni tüntetések véres elnyomása ellen „a jogvédő szervezetek és az európai bürokraták” azért hallgattak, mert baloldaliak és egy baloldali kormány által elkövetett jogsértést mindig megbocsátanak.

Magyarországon a mostani kormány az elődjével harcol, most az a kihívás, hogy a Gyurcsány-féle kormányzás szereplőinek a visszatérését megakadályozzák – exportálta propagandáját a cseheknek a magyar miniszterelnök.

A választók nem felejtenek, „ezért is nyertünk háromszor egymás után, és ezért fogunk nyerni negyedszer is”

– mondta Orbán Viktor.

Nagyobb befolyást kell kapnia Közép-Európának

Beszélt arról is, hogy szerinte Európában a legnagyobb gazdasági növekedés a közép-európai térségben van, a Balti-államokban, a V4-eknél, Horvátországban, Szlovéniában, Bulgáriában és Romániában. Ma enélkül az EU-nak alig lenne gazdasági növekedése, stagnáló kontinens lenne. Emlékeztetett arra: korábban úgy gondolták, hogy Közép-Európában nem tudják működtetni a gazdaságot a nyugatiak nélkül, mára megfordult a helyzet, a nyugatiak nem tudják a saját gazdaságukat Közép-Európa nélkül működtetni.

A kormányfő szerint ezért nem az álmok kategóriájába tartozik az, hogy az EU jövőjét a V4 országai is sikerrel alakíthatják. „Ezt hívom új realitásnak Európában” – fogalmazott. Orbán Viktor kijelentette:

Magyarországnak az Európai Unióban kell maradnia, az ország érdeke az egységes piac.

De szeretné, hogy a közép-európai érdekeket és szempontokat a régió tényleges gazdasági teljesítményével arányosan nagyobb súllyal vegyék figyelembe, mint ahogy azt eddig tették. „Úgy érezzük, hogy a tényleges gazdasági teljesítményünkhöz és súlyunkhoz képest a mi befolyásunk az uniós döntésekre aránytalanul kicsi. Ezt meg kell változtatni” – jegyezte meg.

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt