Gazdaság

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter

Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Baleset

Halálos baleset történt Tiszakécskénél: fának csapódott egy pickup

Nem várta meg, hogy az emberek zavarják el, visszalép az előválasztástól Tóth Csaba

Kár érte, kiváló ügynök volt.

RövidenRöviden
Tóth Csaba, MSZP-s országgyűlési képviselő.
Tóth Csaba, MSZP-s országgyűlési képviselő. Fotó: Facebook/Tóth Csaba

Visszalép az előválasztási indulástól Tóth Csaba, az MSZP-Párbeszéd zuglói jelöltje – jelentette be ő maga a „Mi történt?” címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. A Telex tudósítása szerint Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni, és támogatói is kihátráltak mögüle.

Az MSZP zuglói maffiózója állítólag sérelmezte, hogy míg más kétes ügyekkel terhelt jelöltek mellett az ellenzéki pártok vezetői kiálltak, addig „az én volt miniszterelnök-jelöltem nemhogy kiállt volna mellettem, hanem megvonta tőlem a támogatását”.

A Telex azt is írja, Tóth nem hozott túl nagy áldozatot, mivel visszalépése mögött nem csupán Karácsony Gergely, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP közös miniszterelnök-jelöltjének, majd több, korábban mögötte álló párt támogatásának megvonása áll, hanem az is, hogy az előválasztási részvételi, valamint a lebonyolító pártok által ismert adatok fényében

Hadházy Ákos, a Momentum és a Kutyapárt által is támogatott jelölt áll nyerésre a Budapest 8. választókerületében.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Megöltek egy nőt Zuglóban

Megvádolták a férfit, aki megfojtotta a szekrénybe bújó 9 éves kisfiú anyját Zuglóban, majd beült a moziba egy szuperhősös filmre

Lakástűzben meghalt egy férfi Zuglóban

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter

Orbán Viktor bejelentette, hogy dolgozik a kormány