Helikopterek fognak a Duna felett gyakorlatozni csütörtökön

Helikopterek gyakorolnak csütörtökön a Duna felett azzal összefüggésben, hogy augusztus 20-án 9 órától – a Szent István-napi díszünnepséget követően – légi parádét láthatnak az érdeklődők a Duna Parlament előtti szakaszán.

A Honvédelmi Minisztérium szerdán azt közölte, a augusztus 12-én, csütörtökön 10 és 11 óra között a légi parádé részét képező egyéni bemutatókra gyakorolnak majd a Magyar Honvédség helikopterei.

A fenti időtartamban – kiemelten a Margit híd és a Lánchíd közötti szakaszon – fokozott hanghatásra kell számítani – jelezte a minisztérium.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Ludovika Campuson

Reszkethet az ellenség: virágcsokor került az 59 milliárdból épülő szolnoki laktanyára, amiből Mészáros Lőrinc gazdagszik

Röhög az internet: egymást húzogatják a hóban Orbán operett-honvédei

Már látszik, milyen idő várható augusztus 20-án

Putyin felcsúti embere: az ukrajnai háborút be kell fejezni

Magyar: Kecskemét a valaha volt legnagyobb politikai rendezvénnyel üzent a maffiának