Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Kimentették az árokban veszteglő lengyel kamionost, kiderült, miért nem foglalkoztak vele a hatóságok

Azóta már gyűjtés is indult az ügyben, és akadt olyan is, aki alkatrésszel segítené ki.

Kihúzták az árokból a lengyel kamiont Novajidránynál.
Kihúzták az árokból a lengyel kamiont Novajidránynál. Fotó: Facebook/Varga Kitti

Mint arról beszámoltunk, közel egy hete lakott már az árokba borult kamionjában egy lengyel sofőr Novajidránynál, amikor a borsodi falu egyik lakója úgy döntött, a közösségi médiát hívja segítségül.

Varga Kitti posztját szombat estig már közel 50 ezren osztották meg, ezután a nő örömmel számolt be arról, hogy végül sikerült kihúzni az árokból a járművet.

A mentésben részt vett a Magyar Rescue 4×4 csapata, egy közeli kamionmentő és számos magánszemély is.

Megszólaltak a hatóságok

Ha nem érkezik a hírverést követően a segítség, a kamion még jó darabig az árokban dekkolt volna. Az Index rákérdezett a katasztrófavédelemnél és a rendőrségnél is, hogy ilyen esetekben mi a protokoll, miért nem intézkedtek. Mindkét helyről azt a választ kapták, hogy

csak akkor kell beavatkozniuk, ha a jármű közlekedési akadályt képez vagy balesetveszélyes helyen van.

Ha a tulajdonos nem tudja elszállítatni a járművet, akkor a hatóság természetesen intézkedihet, de a számlát később benyújtják érte.

Ebben a konkrét esetben a kamion nem képezett forgalmi akadályt, így a tűzoltók csak áramtalanították. A lengyel sofőr nem tartozott kamiontársasághoz, így nem tudott segítséget kérni. Annyi pénze pedig nem volt, hogy kifizesse a mentés vélhetően milliós költségét.

A balesetről elsőként beszámoló helyi lakos azt is írta, az összefogás nyomán a kamionosnak zuhanyzási lehetőséget ajánlott fel a helyi református tiszteletes. A sofőr élt is a lehetőséggel, de érthető okból utána vissza is tért a kamionjához. Többen írták, hogy gyűjtést indítottak a megsegítésére, és akadt olyan is, aki alkatrésszel segítené ki.