Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Őrizetbe vettek Párizsban két nőt, akik rollerrel halálra gázoltak egy gyalogost

Egy ötven fős csoportba hajtottak bele, majd elmenekültek.

Őrizetbe vettek Párizsban két nőt, akik rollerrel halálra gázoltak egy gyalogost
Fotó: Flickr/Ivan Radic

Őrizetbe vettek Párizsban két fiatal nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elektromos rollerrel elgázoltak tíz nappal ezelőtt egy 32 éves olasz állampolgárságú nőt, aki belehalt a sérüléseibe – közölte csütörtökön a párizsi ügyészség.

A baleset még június 14-én történt egy Szajna-parti gyalogos sétányon. A két rollerező egy ötven fős csoportba hajtott bele, köztük volt a 32 éves olasz nő, aki kollégáival találkozott, amikor a két nő elgázolta. Mindketten, segítségnyújtás nélkül, elmenekültek a helyszínről.

Az életveszélyes állapotban kórházba szállított római születésű áldozat június 16-án belehalt a sérüléseibe.

Tíz nappal a tragédia után a rollert vezető nőt és feltételezett utasát előállította a rendőrség, és közúti baleset során gondatlanságból elkövetett, nem szándékos emberölés vádjával őrizetbe vették őket – erősítette meg a rendőrség a sajtóértesüléseket.