Tragédiába torkollt Budaörsön egy otthonszülés

Nem tudták megmenteni a babát.

újszülött, csecsemő, kisbaba

Tragédiába torkollt egy otthonszülés szerda délelőtt Budaörsön, a Bors azt írja, az anyuka Miskolcról érkezett a dúlákhoz, a gyermek viszont nem sírt fel.

Úgy tudni, a 35 éves anyuka a második gyermekét várta. A szülési fájások hajnali négykor jelentkeztek nála, jelzett a dúláknak, majd öt óra körül autóba ült, és délelőtt megérkezett a budaörsi dúlallakásba.

A gyermek fél tíz körül, a második tolófájásra a világra jött, de nem sírt fel. A dúlák próbáltak rajta segíteni, de nem tudtak. Ekkor értesítettek egy koraszülött-mentésre szakosodott céget, akik viszont csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Az anyához az Országos Mentőszolgálat munkatársait riasztották, a mentők kórházba vitték a nőt. A rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt.

A nyomozók szakértők bevonásával keresik a választ többek között arra a kérdésre, hogy kórházi körülmények között megmenthették-e volna a kisfiú életét, illetve pontosan mi okozta a gyermek halálát.

Ismét törvényt sértett a kormányközeli rádió, most a cukorbetegekkel szemétkedtek

Megverhettek két rendőrt Szigetváron

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját