Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

Halálra késeltek egy férfit Dusnokon

RövidenRöviden
Halálra késeltek egy férfit Dusnokon
Fotó: police.hu

Egy vita hevében halálra késeltek egy férfit csütörtök kora este a Bács-Kiskun megyei Dusnokon – írja honlapján a rendőrség.

Úgy tudni, hogy a településen 19 óra 30 perc körül szóváltásba keveredett egy pár, valamint két román férfi. Miután a helyszínen megjelent a pár férfi tagjának apja, a románok elhajtottak. A dusnokiak ezután egy földesútig követték őket, ahol a férfiak összeverekedtek.

A 44 éves dusnoki apa az őt megtámadó 51 éves román férfit késével megszúrta, aki összeesett és meghalt.

A megsérült apa és fia autóba szálltak és elhajtottak, majd értesítették a mentőszolgálatot. A rendőrök előállították a férfiakat.​

Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. A helyszíni szemle, kihallgatások, valamint adatgyűjtés folyamatban van.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Baleset az 51-es főúton Dusnok és Sükösd között: egy ember meghalt, négy megsérült

Részeg autós miatt meghalt egy motoros házaspár Dusnoknál

Rommá tört egy személyautó Dusnok és Sükösd között, meghalt a sofőr

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”