Nézők előtt rendezik meg a foci-Eb-t, Orbánék telt házat ígértek az UEFA-nak

Egyetlen másik rendező ország sem vállalt be ilyet, kivéve Magyarország.

Orbán Viktor
Orbán Viktor Vasas-Csákvár mérkőzést tekint meg. Fotó: vasassc.hu/Vasas FC

Ez idei Európa-bajnokság mérkőzéseit nézők előtt rendezik meg – jelentette be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

a járványhelyzetre való tekintettel Nyolc másik rendező város közül egyik sem vállalta a telt ház lehetőségét, egyedül Magyarország szeretné mindenképpen teletömni Budapesten a Puskás Arénát.

Az UEFA vonatkozó közleményét a magyar szövetség (MLSZ) a honlapján ismertette pénteken, egyúttal arról számolt be:

Budapest célja, hogy a Puskás Arénában sorra kerülő három csoportmérkőzésen és egy nyolcaddöntőn a nézőtéri ülőhelyek száz százalékát elfoglalhassák a szurkolók, amennyiben megfelelnek a belépés szigorú követelményeinek.

Az UEFA köszönetét fejezte ki a tagszövetségeknek, valamint a nemzeti és helyi hatóságoknak, amelyek szorosan együttműködnek vele a szurkolók biztonságos visszatérése érdekében. Az európai szövetség az egészségügyi világszervezettel, a WHO-val is együttműködik annak érdekében, hogy csökkenteni tudja a koronavírus-világjárvány jelentette kockázatokat.

Amint az az mlsz.hu oldalon szintén olvasható, nyolc rendező város már megerősítette, hogy a járványhelyzet, valamint a helyi átoltottság előrelátható júniusi-júliusi alakulása alapján stadionja várhatóan mekkora kapacitással fogadhat szurkolókat.

Az UEFA közleménye szerint München, Róma, Bilbao és Dublin április 19-ig haladékot kapott arra, hogy közölje a nézők beengedésére vonatkozó elképzelését annak érdekében, hogy rendező maradhasson.

A tájékoztatás arra is kitér, hogy a külföldi mérkőzésekre elutazó szurkolóknak be kell tartaniuk az adott országok határátlépésre vonatkozó korlátozásait és szabályait, beleértve a karanténszabályokat is. A rendező országok jellemzően nem adnak felmentést ezen szabályozások alól a jeggyel rendelkező szurkolóknak, négy rendező város – köztük Budapest – azonban bejelentette, hogy a hatóságok különleges eljárásokat léptethetnek életbe annak érdekében, hogy megkönnyítsék az országba történő beutazást.

Meghalt Keleti Ágnes

Bíróság elé állítanak egy labdarúgót Szegeden

Véget ért Kapás Boglárka pályafutása

Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak