Varga: Most az oltás a kard, amely fényesebb a láncnál, ragadjuk hát meg és regisztráljunk!

Petőfi is gyakran kezet mosna, ha élne.

Varga Judit
Fotó: Facebook/Varga Judit

A kormány azért dolgozik, hogy végre eljöhessen az a nap, amikor visszakapjuk régi életünket

– magyarázta az igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött március 15-ei ünnepi videójában.

Varga Judit arról mesélt: lassan egy éve kell régi, mindennapi életünket feladnunk a járvány elleni sikeres védekezésért. Gondoljunk azokra, akik megbetegedtek, most is a vírussal küzdenek és azokra az egészségügyi dolgozókra, akik mellettük állnak – kérte.

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/posts/4210160859002838

Ez most másfajta ünnep, a higgadtság és az odafigyelés ideje. A vírust csak együtt győzhetjük le. Ha most betartjuk a szabályokat, nem csak szeretteinket és magunkat, de a hazánkat is meg tudjuk menteni. Ez egyedül nem megy, együtt kell ezt a csatát megvívnunk! – hangsúlyozta a miniszter, akinek a kormánya pár hete még a nyitás ürügyén szervezett „nemzeti konzultációnak” nevezett pénzszórást.

Már a célegyenesben járunk: több mint egymillió magyart sikerült beoltani – mondta, hozzáéve, jelenleg az oltás a legerősebb fegyver a járvány elleni küzdelemben. Úgy fogalmazott:

„Ez most az a kard, amely fényesebb a láncnál. Ragadjuk hát meg és regisztráljunk az oltásra minél többen!”

Varga Judit egy fiókos szekrénnyel mutatta meg, hogy hivatalosan is asztalos lett

Ez állhat Orbán Viktor „poloskázós” uszító beszéde mögött

Ez már az előjáték? Oroszokkal együtt koszorúztak a fideszesek Debrecenben

Leállt a MÁV: szándékosan szabotálják az ellenzékiek Budapestre jutását?

Kósa Lajos bejelentette, hogy még megvan a nemzet aranytartaléka

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek