Hatalmas sor kígyózott már reggel 9 előtt a soroksári IKEA-nál – fotó

Úristen, SOLLERÖN sarokelem nélkül kell túlélni a következő két hetet!

Egy olvasó küldött fotót vasárnap reggel a Telexnek, mely szerint már 8 óra 40-kor kilométeres sor állt a soroksári IKEA-áruház előtt:

Reggel sokan vártak a nyitásra, de a tömeg hamar eloszlott, délre már csak lézengtek az emberek a budapesti bútoráruházakban.

Posted by Telex.hu on Sunday, March 7, 2021

Mint ismert, hétfőtől járványügyi szigorítások lépnek életbe, ennek értelmében például az IKEA sem lehet nyitva két hétig. A tömeget elnézve pedig úgy tűnik, sokaknak pont most lett elengedhetetlenül fontos onnan bevásárolni.

Az IKEA-ban szombaton is rengetegen voltak, az üzlet a Facebookon figyelmeztette az érkezőket, hogy zárás előtt háromnegyed órával már nem engednek be senkit, hogy a bent lévőket ki tudják szolgálni. Vasárnap délelőtt pedig arról posztoltak, hogy a lezárás alatt, kapacitástól függően működik az online rendelés házhoz szállítással, szóval aki nem tudja ma a létfontosságú vásárlását lebonyolítani, az se dőljön a kardjába.

Áruházaink a kormányzati rendelkezésekkel összhangban 2021. 03. 08-tól további értesítésig zárva tartanak. Az online…

Posted by IKEA on Sunday, March 7, 2021

Visszahívja egy termékét az IKEA, égési sérülést és áramütést okozhat

Mától használt bútorokat is lehet venni az IKEA-ban

Megrohanták az emberek az újranyitott IKEA-t