Miközben zárják az országot, a nyilvános misék mehetnek tovább

Mert különösen fontos most a lelki feltöltődés és az imádság.

SZENT BERTALAN; TERNYÁK Csaba; SEMJÉN Zsolt; HIESZ György
Ternyák Csaba egri érsek, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Hiesz György polgármester (b-j) a gyöngyösi Szent Bertalan-templom toronysisakjainak felújítása alkalmából tartott misén 2019. október 14-én. Fotó: MTI/Komka Péter

„A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk”

– írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia pénteki közleményében, melyre a 444.hu figyelt fel.

A szöveg szerint nyilvános istentiszteletek csak a hatósági kijárási és egyéb korlátozásokkal összhangban végezhetőek, az illetékes ordinárius rendelkezése szerint. Felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására – fogalmaz a szervezet.

A kommüniké kitér arra is, hogy a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, a húsvéti szertartásokról később határoznak.

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Vírushelyzet: egyszerre terjed a nátha, az influenza és a Covid

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Inog a Fidesz-alelnök széke a tegnapi lebőgés után, erről ír Magyar Péter

Magyar: Mi vagyunk a többség, a Tisza a legerősebb politikai közösség