„Bűnös viszonnyal” vádolnak egy papot Miskolcon, falragaszok jelentek meg a városban

Ismeretlenek szerint 15 éves kora óta molesztált egy lányt; az egri érsek azonnali vizsgálatot rendelt el.

Előzetes vizsgálatot rendelt el az egri érsek egy pap ügyében, akit ismeretlenek „bűnös viszonnyal” vádoltak meg Miskolcon kihelyezett falragaszokon. A város polgármestere kedden közölte: gyors eljárást vár el minden érintett szervtől.

A Miskolcon feltűnt plakátok szerint egy volt selyemréti római katolikus pap „hosszú ideig megrontott egy 16 éves kislányt”, akit titokban bújtatott a plébánián, ahol „a bűnös viszonyt folytatták”. A sokszorosított a szöveg azt állítja, hogy a pap a lányt 15 éves kora óta molesztálta és távol tartotta családjától.

Az Egri Főegyházmegye keddi közleményében azt írta, értesült a Miskolcon kihelyezett falragaszról, amely „egy, korábban a főegyházmegye területén szolgáló klerikust vádol különböző visszaélési cselekmények elkövetésével”. Emiatt az érsek azonnal előzetes vizsgálatot rendelt el, amely során a főegyházmegye teljes körűen együttműködik a hatóságokkal.

Az Egri Főegyházmegye továbbra is elkötelezett a tudomására jutott visszaélések maradéktalan feltárása és gyermekvédelmi rendszerének folyamatos fejlesztése iránt – magyarázták, hozzátéve: a vizsgálat eredményéről tájékoztatást adnak majd.

A fideszes polgármester begurult

Tóth-Szántai József, Miskolc Fidesz-KDNP-s polgármestere Facebook-oldalán azt írta, hogy „a felmerült vádak rendkívül komolyak”, és érthető módon foglalkoztatják a város teljes közösségét. Emiatt azt tartja szükségesnek, hogy az ügyben minden illetékes szerv és intézmény a lehető leghamarabb, a legnagyobb körültekintéssel és átlátható módon végezze el a szükséges vizsgálatokat.

Borsod nem viccel: Miskolcon így fogadták Orbánt – videó
Miskolcon is agyonvertek egy férfit szombat este
Holttestet találtak egy kiégett pincében Miskolcon
Világháborús repeszgránát került elő egy miskolci lakótelep közelében
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt
Bosszút akart állni, megölte kétéves, alvó gyermekét egy Somogy megyei férfi