Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Baleset

Súlyos baleset Tatán: terhes anyuka hajtott ki egy mentő elé, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Havas Henrik 3 millió forintra perli Baukó Évát

A celebnő szexuális zaklatással vádolta Havast, de a tárgyalásokra már nem ment el.

RövidenRöviden
Baukó Éva.
Baukó Éva. Fotó: Facebook/Baukó Éva

Nem úszta meg a bírósági procedúrát Baukó Éva, Havas Henrik többmilliós személyiségi jogi pert indított a valóságshow-szereplő, „modell” ellen – írja a Blikk.

Mint ismert, 2017-ben többen is szexuális zaklatással vádolták meg Havast, Baukó például azt állította, hogy amikor a személyi asszisztense volt, Havas zaklatta és megzsarolta, hogy ha nem lesz a szeretője, tönkreteszi.

„Két mondatom van ezzel kapcsolatban, többet nem is érdemel. Három éve tart ez a cirkusz, senki sem jelenik meg a tárgyalásokon, Baukó sem, immár két alkalommal. Az ügyvédem türelmetlen lett, és beperelte, erről van szó” – mondta a Blikknek Havas.

A Blikk utolérte Baukót is, aki azt mondta, a korábbi tárgyalásokon azért nem vett részt, mert egy címváltozás miatt nem kapta meg az idézést. „Nekem most is tiszta a lelkiismeretem, de ha úgy vesszük, ennyi év után újra zaklat engem ezzel az egésszel” – magyarázta Baukó Éva.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Havas Henrik reagált a hangfelvételes „szexbotrányára”

Baukó Éva durván kiosztotta „Tóth Gagyit”: „Üljön be O. V. kisbuszába, kezeltesse magát!”

Baukó Éva kiakadt: „raktárkoncert, az anyátok büdös picsáját”

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Tóth Gabi: Mindegy hányszor törtek össze a múltban, ha érzed, hogy élsz

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira