A Jobbik még nem döntötte el, hogy közös listán indul-e az ellenzéki pártokkal – tudta meg a Magyar Narancs Jakab Pétertől, az párt elnökétől.
A krumplis parlamenti akciója miatt rekordméretű bírságot kapó Jakab szerint „itt most nem gyors, hanem helyes lépésre van szükség”, és alaposan mérlegelve döntenek majd. Az ellenzéki párt elnöke azt magyarázta: azért érveltek az elmúlt hónapokban a több lista mellett, mert meggyőződésük – és szerinte az önkormányzati választások megyei eredményei is azt mutatják –, hogy a több lista több mandátumot jelent.
„A Fidesz nyilván ennek tudatában akarja közös listára kényszeríteni az ellenzéket”
– értékelt Jakab.
A Jobbik elnöke elárulta, az ellenzéki pártokkal folyamatosan tárgyalnak, számos kérdésben sikerült is megegyezniük: közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel és közös programmal készülnek a közös kormányzásra és „a valódi rendszerváltásra”.
Jakab szerint 2022-ben „végső roham indul a rezsim ellen”, és akárhogy is írja át a Fidesz a választási törvényt, mindenre meg lesz a válaszuk.
Gyurcsány Ferenc vasárnap tette közzé a DK kormányváltós 14 pontját, ebben többek között azt is írta, a Jobbikot majd állandóan figyelmeztetni kell.