Gulyás Gergely felolvasta Orbán Viktor közleményét Szájer-ügyben

Pedig korábban papír nélkül is tudott keményeket kinyilatkoztatni család- és erkölcs-ügyben.

Gulyás Gergely
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2020. június 25-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Néhány percben elintézte a Szájer-ügyet a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, annak ellenére, hogy több napja a világ szinte minden sajtóorgánumában vezető hír a homofób hipokrita fideszes EP-képviselő nevetséges meghasonulása.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azzal vezette fel, hogy sok kérdést kaptak Szájer József ügyében, ezért azokat egyben fogják megválaszolni. Gulyás ezután papírból felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi nyilatkozatát, miszerint: „Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett.”

Gulyás sem tért ki arra, hogy pontosan mi nem elfogadható a Fidesz számára: az, ha valaki homoszexuális, vagy az, ha ezt nem tudja ügyesen titkolni.

Arról sem esett szó, hogy a kormányban tényleg csak most, az ügy kirobbanásakor értesültek-e Szájer József „nappal homofób, éjjel melegbulikba járó” kettős életéről, ahogy azt Orbán Viktor közlése naivan sejteti.

Magyar Péter: botrányos, szánalmas terelés és hazudozás, amit Gulyás Gergely előadott

Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Újabb alamizsnát dobna a kormány a nyugdíjasoknak a jövő évi választás előtt

Gulyás Gergely minisztériumának egyik titkárnője (!) veszítette el a kezeit a felrobbant kézigránáttól

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi