Orbán Viktor megszólalt a Szájer-ügyről

Valami történt, ami a Fidesz közösségének értékrendjébe már nem fér bele.

Orbán Viktor

Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből – írja a kormánypárti Magyar Nemzet.

Az illegális szexorgián lebukott EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be.

A Magyar Nemzet azt is írja, a kormányülés szünetében „sikerült” telefoninterjút készíteniük Orbán Viktorral. A miniszterelnök, a Fidesz elnöke állítólag azt mondta:

„Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett Európai Parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük.”

Orbán azt már nem részletezte (vagy a cikkből kimaradt), hogy pontosan mi nem fér bele a Fidesz értékrendjébe: úgy általában a homoszexualitás, vagy csak a képmutatók szánalmas lebukása.

Kiszivárgott a hazaáruló Orbán telefonbeszélgetése: „A magyar miniszterelnök porig alázta saját magát és az országot is”
Orbán rendelhette a szerbiai kamu „szabotázsakciót”
Keményen üzent Szolnok polgármestere a városába készülő Orbánnak
Orbán Viktor az éjszaka közepén hívta fel Hajdú Pétert
Wáberer árulónak tartja a Fidesz felső vezetését: muszáj, hogy rendszerváltás legyen
Előre magyarázkodik az NVI a szavazatszámlálás elhúzódása miatt