Bűnügy

Újabb dráma: megszúrtak egy utast a Tokaj InterCityn

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Gazdaság

Újabb pocsék adat jött: padlón a NER kedvenc lopó-ágazata

Megszűnik a Barátok közt

Már nem éri el a nézettsége a minimumot sem.

Barátok közt, Várkonyi András
Fotó: RTL Sajtóklub

22 év után véget ér a Barátok közt: a Blikk több forrásból is úgy értesült, hogy az RTL Klub legendás szappanoperája nem éli meg a huszonharmadik születésnapját, a jelenlegi információk szerint jövő nyáron kerülhetnek adásba az utolsó részek.

A Berényi család és szomszédaik, ismerőseik végtelennek tűnő történetét a legsikeresebb időkben több mint 2 millióan követték naponta, már azonban megkopott a nézettsége, az RTL Klub már csak egészen kései időpontokban vetíti a friss epizódokat.

Kolosi Péter, RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese a SorozatWikinek megerősítette a Blikk hírét, azt mondta, a csatorna már nyáron eldöntötte, hogy befejezi a Barátok közt című sorozatot.

„Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült”

– magyarázta Kolosi.

Úgy tudni, a stáb még hónapokig forgatni fog, a nézők pedig körülbelül fél évig még láthatják a Barátok köztet, az utolsó rész valamikor jövő nyáron kerül képernyőre.

Ez is érdekelhet:
Bruttó 392 ezret keresett szeptemberben az átlag magyar

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Súlyos fertőzéssel kezelik Körtvélyessy Zsolt színészt, a Barátok közt Hoffer Józsiját

Véget ért a Barátok közt, könnyeikkel küszködve búcsúztak a színészek

Tragikus körülmények között elhunyt Babicsek Bernát, a Barátok közt és a Jóban Rosszban színésze

A Barátok közt sztárja is elkapta a koronavírust

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc