Éjfél előtt egy perccel nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt a javaslatot, mely átalakítaná a választási törvényt, úgy, hogy az – dobpergés – éppen az ellenzéki pártok koordinált jelöltállításának ne kedvezzen.

„Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított”

áll a javaslatban, ami lényegében lényegében ellehetetleníti az ellenzék koordinált jelöltállítását.

A 444.hu rámutat: a javaslat alapján ugyanis, ha az ellenzéki pártok nem akarnak egymás jelöltjeire jelöltet indítani, rákényszerülnek a közös listaállításra, csakhogy ekkor a pártlista bejutási küszöbe három vagy több párt közös listaállítása esetén már 15 százalék. (Korábban 27 körzetben elég volt egyéni jelöltet állítani az országos pártlistához.)

A törvénymódosítást Varga Judit igazságügyi miniszter azzal indokolta, hogy fontos fellépni a kamupártok ellen.

Dr. Mátyás Ferenc, a Momentum ferencvárosi képviselője Facebook-posztjában viszont arról ír, hogy a tervezet módosítások valódi célja nem a választási csalások, hanem az ellenzék koordinált jelöltállításának megakadályozása. Mint fogalmazott,

„Varga Judit vagy ostoba vagy hazudik”.

Megosztás