Belföld

Orbán most jelentette be: megtámadunk valakiket

Időjárás

10-15 centis hótakaró is kialakulhat a következő napokban – mutatjuk, hol eshet a legtöbb

Baleset

Összeesett, meghalt egy diák a budapesti Szent Imre Gimnázium szalagavató bálján

„Egy termék lettem” – Gáspár Evelin szerint eladták a szülei

Szerinte egész életében cipelnie kell majd a Győzike-show terhét.

Sáfrány NorbertSáfrány Norbert
„Egy termék lettem” – Gáspár Evelin szerint eladták a szülei

Lassan állandó vendégnek számít Gáspár Evelin a Life TV Bréking című beszélgetős műsorában.

Győzike nagyobbik lánya mindössze 10 éves volt, amikor 2005-ben elindult a Győzike-show, ennek kapcsán Evelin most arról beszélt: a tévés szereplés szinte az egész életét megbélyegezte, és önmagában azt is öncélúnak tartja, ha egy szülő a gyermekét felhasználva próbál rivaldafénybe kerülni.

A műsorvezető, Berki Krisztián próbált belekötni Gáspár Evelin érvelésébe, de ő ezt nem hagyta, mint mondta, ő ebben nőtt fel, pontosan tudja, miről beszél. Azt is mondta, úgy érzi,

ő maga is termék lett az évek során.

Ezek is érdekelhetnek

Tóth Gabi az aluljárók galambszarta ingyenes újságának: „Nincs mitől félnem, megállom a helyem”

Jogerősen elítélték Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemért

Gáspár Evelin nem szül gyereket „erre a rohadó világra”

Lakatos Márk szüzességét egy közismert családos apuka vette el

Visszatér az X-Faktor

Tóth Gabi új kedvese ölében romantikázik ország-világ előtt