Kitiltaná a közéletből Gyurcsány Ferencet a Mi Hazánk

Novák Előd szerint akkor is Gyurcsány a hibás, ha már tíz éve Orbán Viktor kormányoz.

Kitiltaná a közéletből Gyurcsány Ferencet a Mi Hazánk
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Gyurcsány Ferenc és más „kommunista vezetők” közéletből való kitiltása érdekében alaptörvény-módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnöke szerdán Budapesten.

Novák Előd a Szabadság téren, a Szovjet hősi emlékmű előtt megtartott sajtótájékoztatón közölte, követelik az állambiztonsági múlt, az ügynöklisták feltárását, a volt pártállami vezetők elszámoltatását, illetve a „kommunista luxusnyugdíjak” megvonását is.

Ami alapján már sejthető, hogy az egész csak a szélsőideges fiókpárt egy újabb lózungja, hiszen éppen tavaly novemberben szavazta le huszadjára a kormánypárti többség az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát.

Novák arról is lamentált, hogy szorgalmazzák a „kommunista megszállási emlékmű” eltávolítását a Szabadság térről, és áthelyezését a szoborparkba vagy egy temetőbe, a helyére pedig a Trianon-emlékmű helyreállítását.

A politikus úgy vélekedett, hogy az elmúlt 30 év, az MSZP- és Fidesz-kormányok közös szégyene, hogy még mindig nem történt meg az állambiztonsági múlt, így többek között az ügynöklisták feltárása. A pártállami diktatúra vezetőinek nemhogy az elszámoltatása nem történt meg, de át is mentették a hatalmukat – mondta. Hozzátette, „így a KISZ Központi Bizottságának titkári tisztségéből az állítólagos rendszerváltás után miniszterelnöki székbe is ülhetett Gyurcsány Ferenc”.

Novák Előd szerint lengyel mintára egy olyan lusztrációs törvényre lenne szükség, amely megtisztítja a közéletet azoktól, akik az előző rendszer vezetőiként közreműködtek a magyar nép elnyomásában, a kommunista diktatúra fenntartásában.

Kapcsolódó hírek