Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg csütörtökön kiadott részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium.
Szeptemberig a központi költségvetés 1841,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,3 milliárd forint többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 441,8 milliárd forint hiányt értek el.
Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya még 303,6 milliárd forintot tett ki.
A központi alrendszer kiadásai szeptember végéig 18 460,0 milliárd forintot tettek ki, 2612,6 milliárd forinttal, 16,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A kiadások közül az év első kilenc hónapjában kiemelkednek a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatások, 150,9 milliárd forint összegben. A járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések szeptember végéig 581,4 milliárd forintot igényeltek – közölte a PM.
A forint árfolyamának gyengülése az elmúlt év végéhez képest 520,2 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét.
A bevételek és kiadások egyenlegeként adódó 617,5 milliárd forint nettó kamatkiadás 149 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest, ez a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.