Kancellári utasításra blokkolták a Facebookot az SZFE irodai gépein

Szarka Gábor gépesített lövész kancellár azt ígérte, a fűtést és a vizet nem fogja elzáratni.

Szarka Gábor

Több egyetemi forrásra hivatkozva arról számolt be a Telex, hogy péntek reggelre Szarka Gábor kancellár utasítására blokkolták a Színház- és Filmművészeti Egyetem irodáinak számítógépein a Facebook-hozzáférést.

Információk szerint az SZFE Vas utcai épületének irodáiban van egyelőre még vezetékes internet, mivel ezeken a gépeken dolgoznak, mostantól viszont elérhetetlenné vált rajtuk a Facebook, mely a hallgatóknak és a kormányzati átszervezés miatt tiltakozóknak a legfőbb kommunikációs platformja. A lap kereste a katonai múlttal rendelkező kancellárt, de nem sikerült utolérniük telefonon.

Megemlítik, Szarka Gábor csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, szerinte nem normális dolog, hogy a diákok idős portásoknak parancsolgatnak, és irodákban alszanak, ahogy az sem, hogy a hallgatók kamerákat toltak a pénzügyes vezetők arcába, azt kérve, hogy nyilatkozzanak.

Ezért nem látja problémásnak azt, hogy elvetette az internetet, valamint lecseréltette a zárat a hallgatói fórumok helyszínéül használt Ódry Színpad termén.

Ígérete szerint a fűtést és a vizet nem fogja elzáratni, de úgy látja, hogy amennyiben a hallgatók elzárhatják előle az épületet, ő is megléphet ilyeneket.

A hallgatók péntek reggel alkotmányos panaszt nyújtottak be az Alkotmánybíróságra, ugyanis ügyvédi szakvéleményre is támaszkodva úgy látják, hogy az SZFE modellváltásának módja és lebonyolítása az alaptörvénybe ütközik, az egyetemet szeptember 1-je óta működtető kuratórium felhatalmazása pedig szerintük szembemegy az oktatás szabadságával.

Letartóztatták a férfit, aki arcon szúrt egy SZFE-maszkos nőt egy csepeli buszon

A Hír TV propagandistája is tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Eladja az SZFE épületeit az egyetem új vezetősége

Elhagyják az SZFE épületét az egyetemfoglalók

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést