Válságban van Lagzi Lajcsi házassága

Megsínylette a házassága a közüzemi csalásos ügyét.

Lagzi Lajcsi

Hajdú Péter Összezárva című műsorának vendége volt Galambos Lajos zenész, előadóművész, akinek saját bevallása szerint válságba jutott a házassága.

„Érzelmileg magányos vagyok” – mondja a Lagzi Lajcsiként ismertté vált zenész a pénteken adásba kerülő műsor előzetesében.

Mint ismert, Galambost korábban közüzemi csalással vádoltak meg, az ügy még mindig tart, 125 napot a rács mögött is eltöltött előzetes letartóztatásban.

„Annyi időt senki nem bírt ki mellettem, mint Bogi, de a velem kapcsolatos meghurcolás nem tett jót a kapcsolatunknak és Boginak sem. Haragszik rám. Ez nem egyszerű. Egyikünknek sem az. Bogit soha nem fogom elhagyni. Addig leszünk barátok, amíg élünk”

idézte a Blikk Lajcsit, megjegyezve: 22 éve van együtt feleségével a Dáridó sztárja, három gyermekük született, azonban a harmónia odalett az ügye óta.

Száraztésztát hívott vissza a forgalomból a Nébih

Faszobrot állított egy falu, az államtitkártól tudták meg, hogy rettenetes a baj

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Újabb hatalmas bírságot kapott a Rádió 1 Balázsék miatt

Podcastot indít a Fidesz, hogy végre eljusson az emberekhez, mit miért csinálnak

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták