Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Korán toporzékolt Kovács Zoltán libernyák elnyomásról, megjött a Twitter válasza

Korán toporzékolt Kovács Zoltán libernyák elnyomásról, megjött a Twitter válasza
Fotó: Facebook/Kovács Zoltán

Hatalmas libernyákozó, szépújvilágozó patáliát csapott szerdán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, miután azt tapasztalta, hogy a Twitter felfüggesztette a magyar kormány mégoly nélkülözhetetlen About Hungary nevű profilját.

Azt is írta: a tiltás szerinte rendkívül érdekes annak tükrében, hogy az Európai Bizottság éppen szerdán fogja publikálni első jogállamisági jelentését!

Az államtitkár összeesküvés-elmélete ugyanakkor mellé ment, mert a hvg.hu megkereste az amerikai központú mikroblog-szolgáltatót, és kiderült,

„a fiók felfüggesztése egyszerű tévedés volt, ennek megfelelően azóta vissza is állították a csatornát”.

A Twitter magyarázatát látszik alátámasztani, hogy az @abouthungary mindössze egy órán át volt felfüggesztve, délután fél 1-kor már ismét elérhető volt, így csak egy rövid ideig kellett nélkülöznie a világnak Kovács Zoltán gondolatait.

Kiderült, ki áll majd Szentkirályi Alexandra helyén a Kormányinfón

Agyrém: 13 milliárd forint közpénzből mehet az idei augusztus 20-i rongyrázás

Kiderült, mennyi volt Ferenc pápa látogatásának teljes költsége

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt