Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Sodrófával vertek össze egy mozgássérült férfit Vácon

Egy helyi járatú buszon szólalkozott össze egy nővel.

A verekedő nő sodrófája a rendőrség fotóján.
A verekedő nő sodrófája a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt indult eljárás egy 44 éves csörögi nő ellen, aki vasárnap délelőtt egy váci helyi járatú buszon szólalkozott össze egy mozgáskorlátozott férfivel, majd a szóváltás tettlegességig fajult.

Úgy tudni, a nő és a férfi út közben kapott össze valamin. A férfi ezután inkább leszállt, hogy elérje a közeli vasútállomásról induló vonatát,

a nő viszont annyira felhúzta magát a férfi beszólásán, hogy ő is leszállt, kézitáskájából előhúzott egy sodrófát és többször fejen ütötte a férfit.

A sértett próbált karjával védekezni, de az ütlegelésnek végül a buszsofőr vetett véget, aki lerángatta a nőt az általa látásból ismert, rendszeresen a járattal közlekedő, 51 éves mozgássérült férfitől. A sofőrt ezután rendőrt és mentőt hívott.

Az egyenruhások a helyszínen elfogták a támadót, a sodrófáját egy bokorban találták meg. A nő a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, kihallgatásán beismerte tettét, állítása szerint a férfi mocskolódása miatt esett neki.