Gundalf, azaz Hrabóczki Dániel is mondott pár szót Vácon, Magyar Péter országjárásának keddi állomásán. A Tisza Párt korábbi informatikusát a titkosszolgálati botrányból ismerhette meg az ország, amelynek során a Fidesz által irányított állami szervek megpróbálták bedönteni a Tiszát, ám az akkor 19 éves srác kijátszotta az Alkotmányvédelmi Hivatalt.
„Ő nem tört meg, nem hajolt meg, nem árulta el a közösségét, nem árulta el a hazáját, hanem gondolt egy merészet, és egykori, váci piarista diákként fél kézzel lenyomta ezt az aljas, hazug, politikailag motivált, rogáni propagandát és titkosszolgálatot, és még mosolyogva egy kicsit meg is taposta őket” – mondta Magyar Péter Hrabóczkiról, akit ezután felhívott a színpadra:





