Letiltotta a Facebook Gődény György és Lenkei oldalát

Az ATV-n vagy a Rádió 1-en még haknizhatnak az összeesküvés-elméleteikkel.

Gődény György

Csütörtök reggelre elérhetetlenné vált a Gődény György alapította „Normális élethez ragaszkodók” nevű csoport, és ugyancsak eltűnt a közösségi oldalról Lenkei Gábor szcientológus „orvos” bő százezres követőtáborral bíró Facebook-oldala is, vette észre a Szeretlek Magyarország.

Mindkét médiakuruzsló ismert volt az utóbbi időben vírusszkeptikus magatartásáról: részt vettek többek között a szeptember elején a budapesti, Szabadság téren tartott maszkellenes és „vírus-megkérdőjelező” tüntetésen is.

Gődény Györgyöt és nézeteit legutóbb az ATV és a Rádió 1-en futó Balázsék című műsor is szerepeltette, Lenkei Gábor pedig a tavaszi első hullám idején azzal lett híres, hogy azt állította, belefeküdhetne akár egy „kád koronavírusba” is, akkor sem lenne semmi baja.

Új politikai kezdeményezést jelentett be a Tisza Pártból távozott szélhámos

Nyakunkba szakad a nyár május 1-jén, itt vannak a részletek!

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Hivatalos: megtiltották a 18 év alattiaknak az energiaitalok vásárlását

Magyar: Elég volt a hazudozásból, Orbánnak és Nagy Mártonnak mennie kell

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki