142 embert jelentettek fel a rendőrök Gődényék vasárnapi tüntetése miatt

godeny-tuntetes
Gődény Györgyék a Hősök terén 2021. február 28-án.

142 fő ellen tettek szabálysértési feljelentést, négy fő ellen pedig helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök Gődény Györgyék vasárnapi, a Hősök terére szervezett tüntetése után, melyen a vírusszkeptikus Gődény és követői a maszkviselés ellen és az „oltásra kényszerítés” ellen emeltek szót.

A 11.00 órakor kezdődött tiltakozásnak a rendőrök vetettek véget. Egy kisebb csoport azonban átvonult a Vajdahunyad várához és ott egy új gyűlésbe kezdett, ahol ismét intézkedtek az egyenruhások.

A rendőrség a Hősök terén tartott gyűléssel összefüggésben gyűlés szervezése és tartása miatt, a Vajdahunyad váránál tartott gyűléssel összefüggésben gyűlés tartása miatt, egy-egy fővel szemben kezdeményez közigazgatási eljárást – olvasható közleményükben.

A hatóság munkatársai két főt előállítottak, egyiküket azért, mert megtagadta személyazonosságának igazolását, a másikat pedig körözték.

Több millióan tüntettek Trump ellen Amerikában
Tömegtüntetés volt Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért
Nyomoz a rendőrség a Rendszerbontó Nagykoncert ügyében
Kezdődik: korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítottak meg egy fideszes politikust, Orbán öccséig érnek a szálak