Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Baleset

Megszólalt a MÁV-vezér a hajnalban történt újabb vasúti baleset kapcsán

Közlekedés

Kisiklott egy vonat reggel a Keletiben, a MÁV hallgat

Akár több év börtönt is kaphat Gáspár Győző

Pedig a showman állítja, „még azt a pénzt is befizette, amit el sem csalt soha”.

Gáspár Győző
Fotó: Facebook/Gáspár Győző

Vádlottként állt a bíróság elé pénteken Gáspár Győző egy költségvetési csalási ügyben – írja a Blikk, megjegyezve, az énekes/celeb akár több év börtönt is kaphat.

„Az egyik ügyben pénzbüntetést, a másikban börtönbüntetést kért rám az ügyész. A két ügyet egyesítette a bíróság, és majd ők döntenek arról, mi lesz az ítélet. Holott én nem követtem el semmit, és még azt a pénzt is befizettem, amit el sem csaltam soha. Három éve játszanak velem, mint egy utolsó kutyával. Három éve, amikor a kommandósok lerohantak minket, kihallgattak, feldúlták az életünket, azóta nincs nyugtunk”

– mondta Győző a lapnak.

Az ügyészség szerint azonban a showmanék korábban létrehozott családi vállalkozása nem adózott megfelelően, valamint olyan költségeket számolt el a cég, melyek valójában Gáspár Győző személyes kiadásai voltak.

„Egyszerűen nem értem, mit keresek itt a bíróságon. Nem követtem el semmit, nem csaltam, nem loptam, ezt be is fogom bizonyítani. Majdnem 60 millió forintot befizettem már, pedig nem loptam el azt a pénzt korábban. Mégis, azt akartam, hogy vége legyen ennek az egésznek, azért utaltuk át az összeget” – mondta a Romantic frontembere.

A Blikk emlékeztet, jelentős vagyoni hátrány okozása esetén egy kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A hatályos jogszabályok szerint Győző legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhatna – írja a lap, megjegyezve: az ügyészség állítólag indítványozta, hogy a bíróság rendelje el Győzike számára a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is.

Ez is érdekelhet:
Bulizó fiatalok zuhantak ki egy erkélyről Budapesten

Elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó nyereményét

Győzike elfoglalta Brüsszelt, az Európai Parlamentből jelentkezett be Orbán Viktor talpnyalója

50 éves lett Győzike: „Íjjjaajj, ez igen” – Törökországban ünnepelt a díszfideszes hobbifradista

Sokkoló: 14 év után visszatér a Győzike Show, itt lesz látható

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Breaking! Győzike szakítós verssel köszöntötte feleségét 50. születésnapján