Megugrott a napi új fertőzöttek száma Csehországban

Pedig Szijjártó szerint kifejezetten jól védekeznek, nem kockázatos, ha onnan turisták érkeznek.

Koronavírus - Testhőmérséklet-mérés
A koronavírus-járvány miatt az érkezők testhőmérsékletét mérik és az előírások betartására figyelmeztetik a beengedés előtt az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet bejáratánál Budapesten 2020. április 17-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Megugrott a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Csehországban, az egészségügyi minisztérium csütörtök reggeli kimutatása szerint szerdán 650 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki,

ami mintegy 150-el több az eddigi legmagasabb, előző napi esetszámnál.

Emlékezetes, ez az egyik olyan V4-es ország, amelyből a magyar kivételszabályok szerint továbbra is érkezhetnek turisták mindössze egy ötnapos negatív teszttel, mondván, hogy Csehország is „kifejezetten sikeresen védekezett” eddig a koronavírus-járványban.

Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már több mint 25 773 ember kapta meg a betegséget Csehországban. A napi esetek száma az utóbbi hetekben folyamatosan emelkedik, gyorsabban mint tavasszal. A fertőzés következtében 425-en haltak meg, míg több mint 18 300-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja a hétezret.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter jelezte, hogy a romló helyzet következtében valószínűleg szigorítani kell az érvényben lévő óvintézkedéseket. A miniszter szerint ez elsősorban Prágát érintené, ahol a 100 ezer lakosra eső fertőzöttek száma már ötven körül jár.

A legrosszabb helyzet a dél-morvaországi Hodonínban és környékén van, ahol százezer lakosra 64 beteg esik.

Szerdán jelentették be, hogy megbetegedett Jarmila Rázová, tisztifőorvos is, és karanténba vonult.

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Összenő: Orbán Viktor a Kínai Kommunista Párt titkárával tárgyalt Budapesten

Orbán ismét az erdélyieknek puncsol, miután a magyargyűlölő bálványa elbukott

Agyonlőttek a nyílt utcán egy oroszbarát ukrán politikust Madridban

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány