Szlávik: tízszer-hússzor több fertőzött is lehet

Továbbra sincs vakcina, a megszokott módon kell védekezni.

SZLÁVIK János
Szlávik János infektológus főorvos, a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetében Budapesten 2020. április 22-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfő reggel az M1 propagandacsatornán.

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi 10-20-30 új eset nem sok,

de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

„Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen” – hangsúlyozta. Hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben.

Szlávik János kitért arra is, hogy jelenleg több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Orbán most a kudarcos járványkezelésről hazudozik, kiakadtak a követői

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Mostantól osztrák mentő érkezhet a nyugat-magyarországi balesetek sérültjeiért

Levideózták a Péterfyben nyargaló csótányfalkát, miután a kormányszóvivő letagadta