Gréczy Zsolt jogerősen pert nyert a Pesti Srácok ellen

Sem a kormánysajtó, sem a megszólaltatott hazudozójuk nem tudta bizonyítani, hogy a DK-s valóban zaklatott volna.

Gréczy Zsolt

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete helyreigazításra kötelezi a Pesti Srácok szerkesztőségét a tavaly megjelent „Megszólal a Mi Hazánk munkatársnője, akit hetek óta zaklat levakarhatatlanul Gréczy Zsolt (PS-video-frissítve)” című cikk kapcsán – számolt be róla a DK mai közleménye.

A tárgyalás során ugyanis kiderült, hogy a Gréczyt nyilvánosan zaklatással vádoló országgyűlési alkalmazott, Palányi Nóra letagadta, hogy

ő kezdeményezett kapcsolatfelvételt Gréczy Zsolttal, és sem ő, sem a Fidesz-közeli médiatermék nem tudta bizonyítani a zaklatás tényét.

A közlemény kiemeli, hogy korábbi állításaiba Palányi többször is belezavarodott, volt amelyikre azt mondta, „lehet, hogy rosszul emlékezett”.

A másodfokú bíróság ítélete szerint a két fél közötti, alig pár napos levelezés kapcsán „a felperes üzeneteit, magatartását a szó köznapi értelmében véve, okszerűen zaklatásnak minősíteni nem lehet”, így pedig egyértelműen valótlan ténynek, híresztelésének minősül a kormányzati bérlap cikke is, hogy a DK-s zaklatta volna a nőt.

Gréczy Zsolt egyébként tavaly év végén mondott le a mandátumáról, miután olyan fotók kerültek elő róla, melyeken letolt gatyában, álló hímtaggal böngész egy gyorséttermi menüsort.

Vége a hazudozásnak: az amerikai külügyminiszter tette helyre Orbánékat

Nagyon küzd a szemét gazember: „A kormány döntött, bevezeti a 14. havi nyugdíjat”

Orbán Viktor: az ukránok kormányváltást akarnak Magyarországon

Az állami propagandához szegődött a neves ATV-s újságíró

Kizárja a pártból és visszakéri Cseh Katalin mandátumát a Momentum

Újabb roncsellenzéki hobbipárt alakul, már megvan a színük is