Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Karácsony: a kormány vágóhídra akarja vinni a fővárost

30 év alatt idén először fordulhat elő, hogy Budapest finanszírozza majd a kormányt és nem fordítva.

Karácsony Gergely főpolgármester érkezik a Fővárosi Közgyűlés ülésére 2020. június 24-én.
Karácsony Gergely főpolgármester érkezik a Fővárosi Közgyűlés ülésére 2020. június 24-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Budapest nem térhet vissza azokhoz a rossz döntésekhez, amelyek a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságot előidézték, újratervezésre van szüksége, különben élhetetlenné válik – mondta a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Karácsony Gergely napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, a fővárosnak minden eddiginél rosszabb anyagi feltételek mellett kell végrehajtania ezt a változtatást.

Úgy fogalmazott, több korábbi kormány is fejőstehénként kezelte Budapestet, a jelenlegi kabinet azonban a vágóhídra is ki akarja vinni. Elmondta,

30 év alatt idén először fordulhat elő, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetőjévé válik, vagyis a főváros finanszírozza majd a kormányt és nem fordítva.

A testület, ülése elején, három közelmúltban elhunyt díszpolgárára emlékezett. A fővárosi önkormányzat Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Benedek Tibor szintén háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót és Bálint György kertészmérnököt is saját halottjának tekinti. Karácsony Gergely hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt sok veszteség érte a várost, ezért az elhunyt díszpolgárok mellett azokról is meg kell emlékezni, akik életüket vesztették ebben az „aljas betegségben”.

A főpolgármester köszönetet mondott a budapestieknek, amiért példát mutattak a járvány elleni védekezésben. Budapest megtette a magáét, bebizonyította, hogy erős város és erős közösség – fejtette ki, majd emlékeztetett, hogy

a kormány nem adott a főváros vezetésének megfelelő tájékoztatást és támogatást a járvány elleni védekezéshez, így saját erőből kellett védőfelszereléseket beszerezniük.

Szólt arról is, hogy tettekben is ki fogják fejezni köszönetüket az egészségügyi és szociális dolgozóknak, továbbá hálásak azoknak is, akik biztosították a város zökkenőmentes működését.

Karácsony Gergely kijelentette, annak ellenére sem enged az „élhető város” víziójából, hogy a járvány miatti bevételkiesések és a kormányzati elvonások miatt 65 milliárd forintot kellett zárolnia a költségvetésben, ami fejlesztések elmaradásával jár. A főpolgármester brutális megszorításoknak nevezte a kabinet által elvont forrásokat, amelyekből szerinte akár minden évben fel lehetne újítani a Lánchidat.

Azt mondta, a kormánnyal ellentétben nem a nagyvállalatokat és „pénzembereket”, hanem az „egyes embereket” és kisebb vállalkozásokat akarják támogatni, továbbá a klímaváltozással, a lakhatási válsággal és a munkaerőpiaci kiszolgáltatottsággal szemben is fel kívánnak lépni.

Fontosnak nevezte, hogy a jövőben visszaállítsák a közösségi közlekedés iránti bizalmat, különben – mint mondta – a város belerokkan az autóforgalomba. Ezzel összefüggésben közölte, kialakítják a pesti fonódó villamosvonalat, új buszsávokat jelölnek ki. Közölte továbbá, hogy a város jól reagált az új kerékpársávokra, soha ennyien nem bicikliztek Budapesten.