Jókor címmel új kormányzati propagandalap indul nyugdíjasoknak

Az első számban rögtön Orbán Viktor üdvözli leghűbb szavazóbázisát.

Orbán Viktor
Orbán Viktor 2019. április 8-án Pesterzsébeten, ahol aláírta a Fidesz EP-választási ajánlóívét. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

„Jókor” címmel „tájékoztató magazin” indul nyugdíjasok – jelentette be Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden Budapesten. A Magyar Államkincstár kiadásában negyedévente megjelenő színes kiadvány első számát a következő hetekben szórják a Fidesz törzsbázisát adó nyugdíjasoknak, több mint 2 milliós példányszámban.

Nyitrai elmondta, az Idősek Tanácsa kezdeményezte egy olyan hiteles (:DDDD) tájékoztató kiadvány megjelentetését, amely a legfontosabb közérdekű információkat tartalmazza a nyugdíjasoknak. A magazin az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Idősek Tanácsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együttműködésében jelenik meg, tehát már csak ezért is borítékolható a hiteles tájékoztatás.

A magazint Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is dicsőítette a sajtóeseményen. Szavai szerint a nyugdíjasok a negyedéves magazinból közvetlenül, hiteles forrásból kapnak majd tájékoztatást minden őket érintő kérdésről. Utalt arra, hogy a koronavírus-járvány idején voltak, akik visszaéltek az idősek kiszolgáltatott helyzetével, és nem is mindenhonnan kaptak hiteles tájékoztatást!

A lap 2 millió 130 ezer példányban jelenik meg, és a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

A hitelesség jegyében Orbán Viktorral indítanak

Az újságíróknak is kiosztott 16 oldalas színes magazin első számában rögtön Orbán Viktor miniszterelnök köszönti a nyugdíjasokat, de a lapban Monspart Sarolta tájfutó világbajnokkal és férjével, Feledy Péter újságíróval, valamint Farkas Bertalan űrutazóval is olvasható interjú. A hvg.hu azt is írja,

egy féloldalas visszaküldendő szelvényt is tartalmaz a propagandalap, melyen a Miniszterelnöki Kabinetiroda kéri az olvasó személyes adatait.

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány