Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bulvár

Tömegverekedés volt a Westend bevásárlóközpontban

Kövér László: a baloldal árulása miatt szabták így a határokat Trianonban

Az ellenzékiekből hiányzik a „nemzet iráni elkötelezettség”, de Karácsony Gergely azért csak ne trianonozzon, mert az nem őszinte!

A trianoni országvesztés egyértelműen a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiáját jelenti, a mostani évfordulón a trianoni döntést követő egy évszázad teljesítményére kell koncentrálni, a jövőt illetően pedig hinni kell az egy isteni örök igazságban – kesergett a Magyar Nemzetnek Kövér László a békediktátum csütörtökön esedékes századik évfordulója kapcsán, de az ellenzék is megkapta a magáét a házelnöktől (nem mintha ehhez neki külön alkalom kellene).

Kövér a szomszédos országok kapcsán, melyek haszonélvezői voltak a trianoni döntésnek, azt mondta, „nem egymástól, hanem a mindannyiunk nemzeti önazonosságát és szuverenitását eltörölni akaró erőktől van félnivalónk”.

„A magyar baloldal – immár több mint száz éve – újra és újra rátámad a saját nemzetére”

– fordult rá az ellenzékre Kövér, mondván, Trianonban sem így szabták volna meg a határainkat, ha 1918-1919-ben a magyar baloldal nem árulja el a nemzetet. Szerinte a mai balliberális politikusokban nincs meg a nemzet iráni elkötelezettség. Karácsony Gergely kezdeményezését, hogy egyperces megállásra kérte Budapestet az évforduló kapcsán, ugyanakkor nem tartja őszintének (róka fogta csuka, így akarjon valaki megfelelni a Kövér Lászlói érvrendszernek).

Trianon? Gyurcsány!

Az ország mindenkire mérges bácsija ezután még jobban belelovallva magát a Trianon ürügyén előadott aktuálpolitikai ellenzék-gyalázásba arról értekezett, hogy szerinte

„a baloldal politikusainak egy kisebb része szégyelli és nem szívesen hirdeti a nemzettel kapcsolatos álláspontját. Más részük politikai számításból próbálja bizonyos kérdésekben nemzetinek beállítani saját magát, de a döntő pillanatban mindig kilóg a balliberális lóláb. Karácsony Gergelyt is ebbe a csoportba sorolom. A harmadik részt a megveszekedett nemzetgyűlölők, Gyurcsány Ferencék és a momentumos élcsapat alkotja, akik gyakorlatilag tőről metszett utódai az 1919-es bolsevistáknak.”

Megemlítette, hogy a magyar ellenzék szerinte nem hogy nem támogatta a vírus elleni védekezést, hanem megpróbálta azokat hitelteleníteni. Szerinte e téren ugyanaz megy, mint amit az 1919-es baloldal csinált a két világháború között Magyarországgal, a mai ellenzék is csak országot akar rontani, hogy kormányt döntsön. Szerinte tíz éve nem tudnak jobb és hitelesebb programmal, illetve személyiségekkel versenybe szállni, és az, hogy Gyurcsány Ferenc vezeti az ellenzéket, akivel szemben 2010 előtt a mai ellenzék egy része létrejött, „s akinek programja maga a nemzetárulás”, az mindent elmond.

Kövér László a közösségi emlékezet fontosságát méltatta, miközben éppen kitörölni igyekeznek a közösség emlékezetéből a bűneiket

Kremlinológia Novák lemondása után: mit üzen Kövér László arcszőrzete?

Kövér László nem engedte, hogy a politizáló papokról kérdezzék Semjén Zsoltot a parlamentben

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt