Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Varga: kérjenek bocsánatot, akik nem segítettek, amikor a kormány emberéletek megmentésén dolgozott!

Varga: kérjenek bocsánatot, akik nem segítettek, amikor a kormány emberéletek megmentésén dolgozott!
Fotó: Facebook/Varga Judit

A hétfői kormányülés fő témája a rendkívüli jogrend visszavonását célzó törvényjavaslat, amelyet kedden terjesztünk az Országgyűlés elé – közölte az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán hétfő délután.

Varga Judit szerint a rendkívüli jogrendnek köszönhető, hogy a kormány az elmúlt hetekben gyors és eredményes döntéseket tudott hozni a járvány megfékezésére, így más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket.

Felidézte, hogy „a több mint két hónappal ezelőtt az Országgyűlésnek benyújtott koronavírus elleni törvényt az ellenzék nem szavazta meg”. (Valójában az ellenzék nem a „koronavírus elleni törvényt” nem szavazta meg, hiszen ilyen törvény nem is volt, hanem a kormánynak lejárati határidő nélküli, korlátlan hatalmat biztosító törvényt nem szavazta meg – a szerk.).

Varga azon is cinikuskodott egy sort, hogy a „veszélyes időszakban” a kormány semmilyen segítséget nem kapott „az üzemen kívüli” Parlamentben. Mint hergelt: „támogatás és nemzeti összefogás helyett az ellenzék példátlan dezinformációs kampányt folytatott a mainstream liberális médiával karöltve hazánkban és nemzetközi színtéren egyaránt”.

Továbbra is elvárjuk, hogy azok, akik tájékozatlanságból vagy rosszindulatból az álhírterjesztőkhöz csatlakoztak, amikor a kormány emberéletek megmentésén dolgozott, legalább most kérjenek bocsánatot a magyar emberektől, és vonják le a megfelelő következtetéseket! – írta, megjegyezve, hogy természetesen nincsenek illúzióik.