Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Kommunistázott a fideszes Varga Judit, majd kiderült, III/II-es ügynök volt az apja

Twitteren szólt be a DK-s Dobrev Klárának Varga Judit: a fideszes igazságügyminiszternek Gera Martina Emmy-díjáról és az 50-es évek Magyarországán játszódó Örök tél című filmről az jutott eszébe, hogy

Dobrev Klárának, mint az elnyomó kommunista rezsim örökösének különösen meg kellene néznie a filmet (Dobrev nagyapja a kommunista politikus Apró Antal volt).

Varga otrombaságát Hadházy Ákos szúrta ki, a független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán rögtön meg is írta, hogy Varga jobb lett volna, ha hallgat, mert az ő apja meg III/II-es hadnagy volt, de olyan lelkesen, hogy kétszer még jutalmat is kapott:

Varga Judit miniszternek egy Emmy-díjról az jut eszébe – egyébként jogosan –, hogy a kommunista rendszer örökösei is…

Posted by Hadházy Ákos on Wednesday, November 27, 2019

Varga Judit válaszul a Facebookon arról írt, hogy ezt az ügyet ő már miniszteri kinevezése előtt nyilvánosságra hozta, ráadásul 2011-ben a médiában is szerepelt a hír, ezért nincs miért magyarázkodnia apja múltja miatt. Hogy akkor Dobrevnek miért ajánlgatta a filmet ugyanilyen alapon, az nem teljesen világos.

Hadházy Ákos képviselő szenzációként szeretne feltüntetni velem szemben egy olyan ügyet, amit magam hoztam…

Posted by Varga Judit on Wednesday, November 27, 2019

Hadházy a kommentek között azért még visszavágott Vargának, a felsült fideszes apjával kapcsolatban megjegyezte:

„Bár nem vagyok történész, az Emlékpont oldalán található tanulmány és az adatok arra utalnak, hogy nem lesz valaki véletlenül szigorúan titkos tiszt, főleg nem léptetik elő és adnak neki pénzjutalmat, ha semmit nem csinál, csak amolyan vattaember egy dossziéban.”

Az Index közben emlékeztetett, Varga igazságügyminiszter a nyáron a Pesti Srácoknak még arról beszélt,

„én történetesen nem szeretek mutogatni mások, még az ellenzékiek felmenőire, családjára sem”.

Később Ungváry Krisztián történész is megszólalt az ügyben, azt írta:

Varga hazudik, ugyanis 2012 óta tudható volt, hogy az apja szigorúan titkos állományú tisztként szolgálta a kommunizmust, konkrétan ügynököket is tartott.

A Fidesz-KDNP egyébként egy hete huszadszor is leszavazta az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatot.

Orbánnak eldurrant az agya a Parlamentben, saját magukat buktatta le

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt