Müller Cecília: az első hullám vége felé járunk

37-tel 3678-ra nőtt a beazonosított koronavírusok száma Magyarországon, az elhunytak száma 476-ra emelkedett, 1587-en pedig már kigyógyultak a betegségből – ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos pénteken az aktuális járványügyi számokat az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Az Index.hu összefoglalója szerint az aktív fertőzöttek száma 1615 főre csökkent, 44 százalékuk budapesti, 483-an kórházban gyógyulnak, 23-an lélegeztetésre szorulnak. Müller kiemelte, 38 fertőzött jut hazánkban 100 ezer főre, Budapesten ez a szám 100, Pest megyében 40. Halálesetből öt jut százezerre, ez kedvező járványügyi adatnak számít, leginkább az idős korosztályt érinti.

Az új, igazolt fertőzöttek száma csökken, a járványgörbe lefelé mutat, a tisztiorvos bízik abban, hogy az első hullám vége felé járunk.

A lap kérdésére a tisztifőorvos elmondta, negyvenkilenc 14 év alatti gyermek lett koronavírusos: 0-1 év között négy, 1-2 év között nyolc, 3-5 év között hét, 6-9 év között kilenc, 10-14 között pedig 24. Elárulta az is, a járvány kezdete óta 521 egészségügyi dolgozónál mutatták ki a koronavírust, 254 közülük aktív eset, 266-an felgyógyultak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy továbbra is indoklt a 65 év felettiek számára megalkotott vásárlási idősáv, a kisgyermekeknek pedig nem kell maszkot viselniük.

Kapcsolódó hírek