Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Belföld

Mészáros Lőrinc a verseny nélkül elnyert állami megbízásokról: „Ezt minden magyar vállalkozó nevében kikérem magamnak”

Közlekedés

Kalauz nélkül fognak közlekedni a vonatok Pilisvörösvár és Rákos között

Gurmai Zitát megkergette egy propagandista, és ezzel pont az év vígjátékát sikerült összehozniuk

RövidenRöviden
Gurmai Zitát megkergette egy propagandista, és ezzel pont az év vígjátékát sikerült összehozniuk

Nem hittük volna, hogy lehet még überelni Kósa Lajos öt percen át tartó néma menekülését az újságíró elől, de az MSZP-s Gurmai Zita versenysport-szintre emelte a műfajt.

Az ellenzéki képviselőt a kormánypárti Hír TV próbálta faggatni arról, hogy mit szól hozzá, hogy a Kúria a gyöngyöspatai romák javára döntött a szegregációs perben. (Azt most hagyjuk, hogy a feltett kérdés eleve csúsztatás, hiszen nem „a szocialista kormányok alatti” szegregáció miatt jár a kártérítés: a bíróság azt mondta ki, hogy 2003 és 2017 között folyt szegregált oktatás a gyöngyöspatai iskolában, tehát vastagon a Fidesz ténykedése alatt is.) Koncentráljunk arra, ahogy Gurmai reagált a médiamunkás kellemetlenkedésére.

A videó utolsó pillanatait pedig tényleg csak egy jobb vígjátékban lehetett volna ennyire csattanósra összehozni, a nagy menekülésben ugyanis a politikusnak

nem máshova, mint egy italboltba sikerült beszaladnia.

Ez is érdekelhet

Kiöntött egy patak Gyöngyöspatán; Nógrádsipeken két embernek el kellett hagynia otthonát

Ahogy Gurmai Zita ledagadtozta Orbánt, nem dagadtoz úgy senki

15 busztársaság mondta vissza a gyöngyöspatai romák budapesti útját

Szentkirályi Alexandra lett a Fidesz budapesti elnöke

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt