Durva részleteket közölt az ügyészség a tatabányai gyilkosságról

A 33 éves gyanúsítottat korábban már többször elítélték súlyos bűncselekményekért.

gyilkossag-tatabanya
A gyilkosság helyszíne a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Szombati hír volt, hogy megölte, majd elásta ismerősét egy férfi Tatabányán. A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden azt közölte, letartóztatták a férfit, és az is kiderült:

az áldozata a gyilkos munkáltatója volt, akit miután egy tanyára szállított, felgyújtott és elásott.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekmény még április 12-én este történt. Az elkövető szóváltás után a fején több alkalommal megütötte a sértettet, aki a helyszínen elhunyt.

A férfi ezt követően a testet a sértett saját tanyájára szállította, egy szemétégetésre használt gödörbe helyezte, gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta.

A gyilkosság helyszíne a rendőrség fotóján.

A gyilkosság helyszíne a rendőrség fotóján.Fotó: police.hu

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a bűncselekményt május 15-én fedezték fel, majd a nyomozók 24 órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt, aki beismerő vallomást tett.

A főügyészség közölte, a 33 éves férfit korábban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, valamint lopás miatt is elítélték.

Piszkavassal verte halálra ágyban fekvő anyósát egy nő

Évekig tartó bujkálás után került elő a veszélyes bűnöző

Bombariadó volt egy tatabányai bevásárlóközpontban

Elgázolt egy embert a vonat Tatabányán, fennakadások a vasúti közlekedésben

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót