Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Franciaországban a karantén feloldása óta 25 új gócpontot találtak

Huszonöt új gócpontot tártak fel az egészségügyi hatóságok Franciaországban a koronavírus-járvány miatt nyolc hétig tartó szigorú kijárási korlátozások hét eleji feloldása óta – közölte Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő lapban. A franciák ugyanakkor az újságban megjelent felmérés szerint a karantén fokozatos feloldásának megkezdését sikeresnek ítélik meg: a kormányzat tetszési mutatója öt százalékponttal emelkedett.

A gócpontok között legalább két vágóhíd is szerepel, s mindkettő a kevésbé veszélyeztetett, zölddel megjelölt övezetben található. A Bretagne-ban található Mené településen működő vágóhídon hat, míg az Orléans közelében található Fleury-les-Aubrais vágóhídján 34 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 nevű új koronavírust szombaton. A vágóhidakon megjelenő koronavírusnak egyébként több oka is lehet: egyebek mellett a távolságtartás és a maszkviselés betartatásának nehézsége, valamint a hűtött levegő.

A első hétvégén számos tengerpart is megnyitott Franciaországban, de csak aktív tevékenység végzésére – sétálni, fürdőzni, sportolni és horgászni is lehet a társadalmi távolságtartás szabályainak betartása mellett -, a napozás vagy piknikezés viszont továbbra sem engedélyezett. A tengerpartokat azonban egyelőre csak a helyiek látogathatják, miután június 2-ig a franciák csak a lakóhelyük százkilométeres körzetében mozoghatnak, a vendéglátóhelyek egyelőre országszerte zárva vannak, a gyülekezés pedig csak tíz főig engedélyezett.

Az Ifop közvélemény-kutatóintézet május 14-én és 15-én 1012 francia választópolgár megkérdezésével készült reprezentatív felmérése szerint a franciáknak jelenleg 44 százaléka bízik a kormány járványellenes intézkedéseiben, ami még mindig a kisebbség, de öt százalékpontos emelkedést jelent a két héttel ezelőtti helyzethez képest.

Franciaországban a vírus még mindig aktívan jelen van: az elmúlt 24 órában 96-tal 27 625-re emelkedett a halálos áldozatok száma az előző napi 104 után, de napról napra egyre kevesebb fertőzött szorul kórházi ellátásra.

Rendkívüli: lemondott a francia miniszterelnök

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Ismét berobbanhat a Covid Magyarországon, százezrek fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik