Az M1 elemzője úgy tudja, az ellenzék folyamatosan akadályozta a kormányt

Annyira kritizáltak, hogy a kormány majdnem nem tudott védekezni.

Az ellenzéki politikusok folyamatosan akadályozták a koronavírus-járvány idején a kormány tevékenységét

– heccelte az M1 propagandatévé nézőit szombat reggel Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető „elemzője”.

Deák az akadályozást abból vezette le, hogy az ellenzékiek „mértéktelenül” kritizálták a kormányzati intézkedéseket, ráadásul az ezekbe vetett társadalmi bizalmat is rombolták!

„Kijelenthető, hogy Európában példa nélküli ez az ellenzéki magatartás, s ennek nagyon súlyos következményei lettek, hiszen látjuk, hogy ebben a nemzeti összefogást igénylő időszakban is a politikai viták uralták a politikai párbeszédet” – méltatlankodott Deák Dániel.

Szerinte álhír volt az az ellenzéki állítás is, hogy a koronavírus-törvény Európában példátlan hatalmat biztosít a kormánynak, hiszen sok európai országban hoztak hasonló intézkedést, és különben is, Orbán Viktor már bejelentette, hogy május végén vissza méltóztatik adni a korlátlan felhatalmazást.

Deák Dániel úgy tudja, az ellenzék támogatottsága – emiatt a hozzáállás miatt – jelentősen csökkent.

Nagy bejelentés: „Jön a nyugdíj!”

Orbán nekiment Ukrajnának: ez nyílt hadüzent

Lopnak: 374 médiumban hirdette a nem létező Tisza-adóról szóló nemzeti konzultációt a kormány

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Megsértett, kidobott tiniként tombol Orbán Viktor a Facebookon

Elbujdokolt a szarházi gödi fideszes polgármester, Kammerer Zoltán