Visszavonta a tankerület az utólagos létszámcsökkentést a szentesi gimiben

Horváth Mihály Gimnázium
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium. Fotó: horvathm-szentes.sulinet.hu

Visszavonta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ vezetője azt az utasítást, amely értelmében utólag kellett volna visszavágni a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a létszámot – értesült az Index.

A lap nyomán korábban mi is megírtuk: a tankerületi központ vezetője több gimnázium igazgatóját is arra utasította, hogy csökkentsék a létszámot, ami miatt számos diák szembesült volna a napokban azzal, hogy bár az eredményeik alapján azt hitték, felvették őket, mégsem mehettek volna a kiszemelt iskolába továbbtanulni.

A lépés a csütörtöki kormányinfón is téma volt. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre úgy válaszolt, világos szempontokat kell megjelölni az iskolákban, kit vesznek fel, kit nem:

„hogy milyen szakmai kereteket kell megállapítani, ezeket előzetesen kell meghatározni, szakmai kritériumokat utólagosan nem lehet megváltoztatni”.

„Saját levükben főnek meg” a betegek a szentesi kórházban
Kamion és autó frontális balesete Szentesnél, egy nő meghalt
Összeszurkálta anyját egy 24 éves szentesi férfi
Halálos baleset történt Szentesen
Itt a bejelentés, megvan a Tisza oktatásügyi minisztere
Robbantással fenyegettek meg egy fővárosi iskolát