Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Gulyás Gergely: május 3-a után új szakaszba lép a védekezés

Csütörtök délelőtt ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányülés döntéseit járványügyben.

Mint fogalmazott, a kihirdetett veszélyeztetett 43. napja a mai. A járvány kezdetekor matematikai modellek készültek, mindig a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülni. Ezért döntöttek úgy, hogy fel kell szabadítani a kórházi ágyakat, és 8000 lélegeztetőgép kell. Utóbbiból még nincs ennyi, de folyamatban van a beszerzésük. Ki kell építeni az oxigént is az ágyakhoz, ami szintén időt vesz igénybe – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a modellekben mindig sok a bizonytalanság, korábban jöhet a tetőzés, mint ahogy korábban látták. A legkorábbi tetőzés a május 3, de ezt ma még nehéz megmondani, ahogy azt sem tudni, hogy meddig tart majd a „járványplató”.

Gulyás Gergely szerint folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség az elkövetkezendő hetekben. A honvédség fertőtleníti az idősotthonokat, a jelenlegi korlátozások május 3-ig életben maradnak. A magyar egészségügy felkészültsége lehetővé teszi, hogy a magyar gazdasági élet újraindításában gondolkodni lehet.

Május 3-a után a védekezés új szakasza kezdődik meg, erről a jövő szerdán dönt a kormány. Az emlegetett járványplató-szakasz hetekig is eltarthat, a magyar virológusok is úgy látják, hogy szeptember-októberben jöhet egy második hullám.

A gödi kormánydöntés kapcsán Gulyás arról beszélt, település, a térség javát szolgáló döntés volt, a fejlesztés után 2700 embert veszek fel a Samsung-gyárba. Ennek kapcsán később az Index kérdésére a miniszter elmondta, azt a megoldást, amit Gödön alkalmaztak, érdemes törvényi formában rögzíteni.

Gulyás kitért a munkanélküliségre is, elmondta, a veszélyhelyzet kihirdetése óta 51 ezer főre nőtt a regisztrált álláskeresők száma, az üres álláshelyek száma 44 ezerre csökkent, így látszik, hogy sokan el is tudtak helyezkedni.

Újságírói kérdésre elhangzott: az írásbeli érettségi biztonságos megtartásához minden feltétel adott, de Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak megvan a felhatalmazása, hogy döntsön az esetleges halasztásról. Szintén kérdésre adott válasz volt, hogy az egészségügyi dolgozók mintegy 10 százaléka lehet koronavírusos.

Szó esett arról is, hogy vélhetően a májusi hosszú hétvégére is megkapják a polgármesterek azokat a jogosítványokat, amelyeket a húsvéti hétvége előtt megkaptak, így saját hatáskörben szigoríthatnak, ha szükségét látják.

Az önkormányzatoktól elvont bevételek mértéke lényegesen kevesebb, mint amekkora az állam kiesése – mondta Gulyás, szerinte nem aránytalan a veszélyhelyzet miatti intézkedés. Az önkormányzatok költségvetése 1700-1800 milliárd forint, az átirányított gépjárműadó 34 milliárd forint. Úgy látja, ennek kapcsán politikai törésvonalak mentén születtek nyilatkozatok. Az önkormányzatokkal partnerségre törekednek – tette hozzá.