Baleset

Halálos baleset történt Tiszakécskénél: fának csapódott egy pickup

Gazdaság

Komoly üzemanyag drágulás jön napokon belül

Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Bede Zsolt felhasalt Hadházy Ákos autójára, majd azt sikoltozta, hogy elütötte a politikus

Nem ez lesz az év színészi alakítása.

RövidenRöviden
Bede Zsolt felhasalt Hadházy Ákos autójára, majd azt sikoltozta, hogy elütötte a politikus

Drámai hangvételű írás jelent meg a Bede Zsolt, az Orbán-kormány házi bohóca által szerkesztett Vadhajtások blogon: „Rendkívüli: Hadházy elütötte tudósítónkat akit most szállítanak kórházba a mentők”. A dolog előzménye, hogy Bede is elment Hadházy Ákosék hétfői dudálós tüntetésre, ahol többek között bekiabálásokkal próbálta megzavarni az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóját.

Egy ponton Bede valamiért egy doboz Xanaxot akart Hadházy autójának szélvédőjére erősíteni, majd a saját videóján is szürreális jelenet szerint azt kezdte kiabálni az álló autónak:

„Mér’ ütsz el Hadházy, főjelentelek! Segítség! Segítség! Elütött Hadházy!”

A felvételeken azonban jól látható, hogy a politikus kocsija ezalatt egy centit sem mozdult el, nemhogy elütötte volna a trollt:

Így "ütötte el" Hadházy Orbán pincérét

Gondolkodtam kicsit, hogy kitegyem-e ezt a videót a miniszterelnök szánalmas bohóc provokátoráról. Vártam vele, mert nem akartam elvonni a figyelmet arról a kiállásról, ahol sok száz honfitársunk nyilvánította ki, hogy nem hajlandó némán nézni azt, hogy a kormány sok ezer honfitársunkat dobta ki egyik napról a másikra a kórházból.De végül úgy gondoltam, mégis megosztom a videót azzal, hogy ha valakinél van még külső felvétel erről a provokációról, kérem, küldje el nekem. Látszólag ugyanis ez az ember csak egy szánalmas és ostoba provokatőr, és mondhatnánk azt, hogy nem szabad vele foglalkozni, mert csak őt „emeljük” vele, ha beszélünk róla. Most azonban túl messzire ment, illetve látni kel, hogy ez az ember Orbánék fő stratégiájának egyik kulcsembere. Moszkvától Isztambulon át Budapestig jól látható, ahogy a hatalom propagandagépezete nyílt, egészen agresszív, az emberi természet legsötétebb bugyraira ható uszítást végez az ellenzék tagjaival szemben. Minden társadalomban van a néhány százalék olyan ember, akik az ilyen uszításra fogékonyak és elég, ha csak néhány őrült van, aki a fizikai erőszakra is hajlandó – ellenzéki politikusokat nem védenek testőrök, ugye. Én nem félek a B. Zsolt féle emberektől, de a hétfői szereplése után feljelentem, mert nem vagyok hajlandó szótlanul nézni, hogy Orbán bohóca mindent megtehet. A tévészékháznál a hatalom már megmutatta, hogy némán tűri az ellenzéki politikusokat érő inzultusokat, de azért legalább dolgozzon kicsit Polt megint, találja ki, hogyan védi meg ezt az embert. A videó végén felsoroltam, hogy hány helyen tiporta lábbal a Btk-t, de a szabálysértési törvény megsértése lemaradt (miután „elütöttem” és „cserben hagytam”, még fél órán keresztül rohangált fel alá a kamerájával, majd valótlan bejelentést téve kihívta a mentőt a járvány alatt és bevitette magát a kórházba…)A videóban megjelölt piros autót azért kell figyelni, mert abból látszik, hogy az én autóm mozdulatlan volt, amikor Bede azt üvölti, hogy „segítség, elütött”.Aki a provokátor és a “Pesti Srácok” nevű heccoldal hazugságaira kíváncsi, itt megtekintheti https://www.vadhajtasok.hu/2020/04/20/rendkivuli-hadhazy-ma-az-autos-tuntetesen-elutotte-bede-zsoltot-a-vadhajtasok-tudositojat/. Ajánlom a kommenteket is.#HadházyÁkos #HadhazyAkos #Magyarország

Posted by Hadházy Ákos on Tuesday, April 21, 2020

Úgy tudni, Bede a „gázolás” után mentőt is hívott, kórházba vitette magát, hogy látleletet vegyen, közben pedig arra is volt idő, hogy a Vadhajtásokon megjelenjen az alakításáról beszámoló, Hadházyt gyalázó cikk.

A független parlamenti képviselő Facebook-posztjában azt írta:

„Én nem félek a B. Zsolt féle emberektől, de a hétfői szereplése után feljelentem, mert nem vagyok hajlandó szótlanul nézni, hogy Orbán bohóca mindent megtehet. A tévészékháznál a hatalom már megmutatta, hogy némán tűri az ellenzéki politikusokat érő inzultusokat, de azért legalább dolgozzon kicsit Polt megint, találja ki, hogyan védi meg ezt az embert.”

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Hadházy a visszavonulását is belengette, annyira letaglózta Magyar Péter hirtelen jött népszerűsége

Botrány: kiengedték a letartóztatásból a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezetőt, Orbán gimnáziumi osztálytársát

Bede Zsolt fideszes provokátor leköpte és lehazaárulózta a momentumos Bedő Dávidot

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter