Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Bulvár

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Varga Judit: ideológiai támadások érték Magyarországot

Egészen elképesztőnek tartja.

RövidenRöviden

Az Európai Parlament által pénteken elfogadott állásfoglalásban ideológiai alapú támadások vannak Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – magyarázta az igazságügyi miniszter pénteken az M1 propagandacsatorna műsorában.

Varga Judit elmondta, a járványügyi helyzetben – amikor összefogásra és szolidaritásra lenne szükség, hogy leküzdjék a vírust – egyesek „előveszik a régi szólamokat”, forrásmegvonással fenyegetőznek, s arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy szankciókat alkalmazzon. „Én egészen elképesztőnek tartom ezt ebben a helyzetben” – fakadt ki.

Varga Judit szerint az állásfoglalás teljesen valótlan állításokat tartalmaz, például arra céloznak benne, hogy a kormány megvonta az Országgyűlés ellenőrzési jogosítványait. Pedig éppen ellenkezőleg történt – mesélte -, hiszen a kormánynak rendszeresen be kell számolnia a meghozott intézkedéseiről!

Kitért arra is, a dokumentum sok jogi pontatlanságot is tartalmaz, hiszen Magyarországon nem szükséghelyzetről, hanem veszélyhelyzetről van szó, s a kormány nem szükségállapotot hirdetett ki, mert az háborús körülményre utalna. „Tehát teljes félreértés, de az egyértelmű, hogy a politikai boszorkányüldözésnek az eszköztárába ez beletartozik” – fűzte hozzá. „Felemlegetik a jól bevált 7-es cikkelyes furkósbotot is” – tette hozzá.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”

A csomagküldésre is kiterjesztené a fóliázós törvényt a kormány

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Kiszámolta a KSH: 605 100 forint volt az átlagkereset januárban