Koronavírus-fertőzésben meghalt 7 ember egy budapesti idősek otthonában, Orbán Viktor azonban elhunyt betegeken is simán áttrappol, ha politikai céljai úgy kívánják: a nagypénteki Kossuth rádiós öninterjújában arról beszélt, hogy „az ellenzék még egy idősotthon fenntartásával sem tud megbirkózni”.
A kijárási korlátozás meghosszabbításáról, és arról, hogy „nagy bátran” inkább a településvezetőkre tolta a felelősséget, azt magyarázta: nagyon eltérőek az állapotok a különböző településeken, ezeket nem lehet egy országos döntéssel szabályozni. Ezért határoztak a kijárási korlátozások fenntartásáról úgy, hogy közben „lehetőséget adnak” a polgármestereknek, hogy ha helyben indokolt, további szigorításokat tehessenek.
Érdekes pálfordulás, egy hónapja még konkrétan tiltotta a kormány az iskoláknak, hogy rendkívüli szünetet rendeljenek el a koronavírus miatt, a polgármestereknek pedig azt, hogy kijárási tilalmat vezethessenek be, mondván, majd a kormány központilag jobban tudja, hogy helyben mi indokolt.
Pénteken is folytatódó kórházlátogatásairól Orbán azt mondta: „az ösztöne azt súgja”, hogy el kell mennie és propagandavideókat kell forgatnia tájékozódnia kell a kórházakban. Amikor tömeges lesz a fertőzés – és mivel eddig ezt senki nem úszta meg, érdemes rá felkészülni -, akkor 7500-8000 olyan intenzív kórházi ágy és lélegeztetőgép is kellhet, amellyel az időseket el tudják látni – magyarázta.
A miniszterelnök a védekezést annyiban tekinti sikeresnek eddig, hogy lassították a járvány terjedését, és ezzel időt nyertek, de „a nagy megpróbáltatás, az igazi teszt az előttünk van”.
Orbán Viktor az ellenzékre is kitért, úgy fogalmazva, járvány idején sincs nagyon más a fejükben, mint hogy hogyan lehetne a kormányt gyengíteni, és hogyan tudnának kormányra kerülni. Ez „egy szép ambíció, de egyelőre még egy idősotthon működtetésével sem tudnak megbirkózni” – gúnyolódott 7 ember halálán, azt javasolva „nekik”, hogy
ott „gyakorlatozzanak”, ahol felelősségük van például polgármesterként.
A kormánypropaganda egyébként már korábban elkezdte sulykolni, hogy a budapesti vezetés felelőssége, hogy a Pesti úti idősotthonban megjelent a koronavírus. Csakhogy Karácsony Gergely főpolgármester már egy hete beszélt arról, hogy az idősotthonokból – nem koronavírus miatt, hanem más okokból – kórházba kerülő emberek sokszor úgy kerülnek vissza az intézménybe, hogy nem végezték el rajtuk a koronavírus-tesztet. Ezért kérte többször a kormányt, hogy csak negatív teszttel kerülhessenek vissza a lakók.