Bezárták a sátoraljaújhelyi kórház gyerekosztályát

Szerdától két hétre, vagyis április 22-ig bezárták a sátoraljaújhelyi kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati osztályát – közölte az intézmény.

Úgy tudni, a betegeket addig Miskolcon, a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek-egészségügyi Központjában látják el, ami több mint 80 kilométerre van Sátoraljaújhelytől.

A bezárás okát nem közölték, de az Index egy olvasói levél alapján azt írja, az intézkedés előzménye, hogy az ottani orvosok

védőfelszerelés nélkül megmentették egy 2 éves gyermek életét, akiről később kiderült hogy koronavírus-fertőzött.

Az is árulkodó lehet, hogy a kórházi közlemény keresőszavai között szerepel a „coronavírus” szó is, illetve feltűnő, hogy pont annyi időre – két hétre – zárják le az osztályt, ameddig a karantén tart.

Kiderült, mi okozta négy ember halálát Sátoraljaújhelynél

Vonat elé hajtott egy autó Sátoraljaújhelynél, négy halott

Népegészségügyi központ: emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Szijjártó Pjotr felszólította a NATO főtitkárát

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát