Kiderült, mi okozta négy ember halálát Sátoraljaújhelynél

satoraljaujhely-vonat-baleset
A baleset helyszíne. Fotó: Facebook/MÁV-csoport

A piros jelzés ellenére a várakozó autókat kikerülve hajtott a sínekre az a sofőr, aki négy ember halálát okozta január 1-jén délután, amikor vonattal ütközött autójuk Sátoraljaújhelynél, a 37-es út átjárójában.

A MÁV már akkor közölte, hogy a baleset idején a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett. Most a Blikk is arról ír, hogy a jármű vezetője

a pirosan villogó fénysorompó tiltása ellenére hajtott át az átjárón, kikerülve az ott várakozó autókat.

A balesetben az autó mind a négy utasa meghalt, a vonaton csak néhányan utaztak, ők nem sérültek meg.

Úgy tudni, a Mercedes terepjáróban utazott egy 10 éves kislány, akinek 36 éves édesapja és 42 esztendős édesanyja is elhunytak, ahogyan az autó sofőrje, egy 51 éves férfi, P. István is. A Blikk szerint a család egy kis, mindösszesen 279 fős Borsod megyei községben, Vilyvitányban élt. A sofőr újfehértói, de régóta Angliában él, az ünnepekre jött haza.

Súlyos üzemzavar a MÁV-nál, leállt a teljes dél-balatoni vonatközlekedés
Két vonat is belehajtott a sínen vesztegelő autóba Isaszegnél
Mi történik? Több vonatgázolás is történt szombat reggel
Eltört a sín a „felújított” győri vonalon; napokig tartó káosz, késések várhatók
Három embert ölt meg egy részeg BMW-s hajnalban Kiskunfélegyházánál
Nagy baleset az M0-son, lezártak egy szakaszt Nagytéténynél