Júniusban már fizetniük kell a bankoknak a járványvédelmi különadót

Varga Mihály
Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a Becsei Andrással, a Magyar Bankszövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. április 9-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, sajtótájékoztatón beszélt annak a döntésnek a részleteiről, miszerint egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra a járványügyi védekezés jegyében.

A kötelezettséget a pénzintézeteknek külön bevallással kell majd teljesíteniük,

június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig kell fizetniük.

Az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg így 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni.

Varga ígérete szerint a bankrendszer a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból ezt az összeget visszakapja, tehát egyszeri előrehozott adóbefizetésről van szó. Hozzátette, a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, 2019 pedig az egyik legsikeresebb éve volt a Magyarországon működő pénzintézeteknek. Ez megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből – magyarázta.

Meglepő kijelentést tett Orbán embere

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Vírushelyzet: egyszerre terjed a nátha, az influenza és a Covid

Inog a Fidesz-alelnök széke a tegnapi lebőgés után, erről ír Magyar Péter

Magyar: Mi vagyunk a többség, a Tisza a legerősebb politikai közösség